Fehér gyémánt
A lány mellkasa összeszorult, s ez az érzés megtorpantotta mentében. Bűntudata támadt az imént kiejtett szavakért, s már nem is volt oly' biztos benne, hogy igaza volt. Mélyet sóhajtott, dacosan összefont karjai most elbizonytalanodva bontakoztak ki, s ott lógtak mellette míg habozott.A fiú mindeközben szótlanul állt ugyanabban a testtartásban mint mikor a lány hátat fordított neki. A háta megroskadt, tekintete szomorkásan járt fel s alá a lány megfeszült alakján. Csalódott, mélyen csalódott.
A szájában keserű íz terjengett, végtagjait épp oly' fáradtnak és kimerültnek érezte, mint lelkét. Ilyen az, amikor az embert cserben hayja az,, akinek féltve és aggódva adta oda megőrzésre azt a kis csillogó fehér gyémántot, ami mindenki szívében ott lakozik. Ez a gyémánt a lélek. S bár az ember úgy gondolja, minden gyémánt törhetetlen, most ismét megtanulta a fiú, hogy ez nem igaz.
Annyi egymással megosztott szép pillanat után ismerősként üdvözölte a lány puhatolózó tekintetét, amelyről azt hitte csupán félénk, s nem vádakozásra kész.
A fiú kiegyenesedett, s elindult az ellenkező irányba. Már nem láthatta, hogy a szeretett visszafordul, már nem hallotta a megbánt szavakat, a bocsánat kérést, melyet a lány csukott szemmel, fájdalmas arckifejezéssel rebegett. De mit számít már? Horzsolásra talán használ a ragtapasz, de mit sem ér, ha az embert egész testével szilánktengerbe taszítják.
A fiú elment, már nem is gondolt a lányra, csak a kórházban fekvő nagyapjára, akinek tegnap szívinfarktusa volt.
A lány kisírta minden szégyenét. Lehunyt szemmel várta a választ, s mikor nem kapta meg, szemeit kinyitva egyedül találta magát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Kommentelő! A megjegyzésed moderálásra kerül, hogy mindenképp elolvassam. Kérlek, ne ijedj meg, ha nem lesz rögtön megjelenítve. Ha tehetem, válaszolok is rá :) Köszönöm!