Megbocsátás
A bátyámra pillantottam. Hogy mi fog kisülni ebből, nem tudtam. Szélsőséges viszonyunk volt akkoriban. Ez azt jelenti, hogy nem lehetett beszámítani, hogyan viselkedik velem. Egyszer mosolygós, kedves, aranyos, megértő volt, másszor mindene belekötött, amibe bele tudott.
- Mi ez?- Szemével végigfutott papírra vetett szavaimon, kritikus, fürkésző pillantásával meg-meg állapodva némelyiken.
Reményeim szerint lezser, nemtörődöm mozdulattal megrántottam a vállam.
- betű, betű, és még több betű.
- Betűk? Az "Igen körülményesen sorba rendezett betűk" nekem egy kissé találóbbnak tűnik... És mi a különbség a feketével és a pirossal írt "betűkombinéciók" közt?
Ki akartam tépni a kezéből a füzetem, de elrántotta előlem és a magasba emelte, hogy ne érjem el.
- És mi van akkor, ha én meg azt mondom, semmi közöd hozzá?
- É smi van akkor, ha én meg azt mondom, hogy na ezt most elkoboztam?- vágott vissza.
Bután hápogva álltam előtte, mint egy hülye liba. Ilyesmihez senkinek nincs joga, ugye? Dehát ő a bátyám. Azt csinál velem, amit akar.
Végül mégis csak elmagyaráztam neki, hogy ezek a szavak szerepelhetnek egy ember életében. Csupán az a különbség, hogy a pirosok biztosan megjelennek, a feketék pedig csak "lehet hogy" alapon. Egy szívdobbanásnyi ideig hallgatott, majd ismét lepillantott a szavakra.
- Bizonyítás? Miért piros?
Összeszorítottam a fogaimat. Úgy gondoltam, ez most már igazán sok. Hogy ehhez már egyáltalán nincs joga ha a bátyámról van szó, ha nem.
- Azért- ,sóhajtottam, - mert gyakorlatilag erről szól az életed. A bizonyítás-vágyról. Hogy megfelelj Istennek, Apának, Anyának...- Mélyen a bátyám szemébe néztem, hogy tudjam, érti-e. Ha nem lennék benne biztos, hogy az bizony lehetetlen, azt hinném, meghatódott. - Hogy megfelelj magadnak- suttogtam, alattomosan abban reménykedve, hogy elérem a kívánt hatást és megilletődve visszaadja a füzetem.
Ehelyett szótlanul visszapillantott szinte olvashatatlan macskakaparásomra.- Tudod, mit hagytál ki?- Megráztam a fejem. - Pedig az egy fontos szó! Igazából a bizonyításból következik. Hogy bár te bizonyítani szeretnél valakinek, olykor mégis csalódást okozol. A szavam a megbocsátás. Ne várd el, hogy megbocsássanak neked, ha te sem tudsz megbocsátani magadnak, vagy bárkinek is. Megbocsátani Istennek, Anyának, Apának. De legfőképp önmagadnak... Itt az ideje, hogy végre elengedd. Ne rágódj a múlton, megtörtént, hát megtörtént, még ha így is történt. Valójában te megtetted, ami elvárható volt tőled, csak jómagaddal nem vagy mégsem megelégedve. Megbocsátás, kishúgom, megbocsátás. Tanuld meg.
Szótlanul pislogva álltam és hallgattam távolodó lépteit. Nem gondoltam semmire, egyszerűen nem voltam hajlandó gondolkodni.
Csupán csak később jöttem rá, hogy a füzetemet magával vitte. De nem érdekelt többé. Megtettem az első lépést, megbocsátottam neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Kommentelő! A megjegyzésed moderálásra kerül, hogy mindenképp elolvassam. Kérlek, ne ijedj meg, ha nem lesz rögtön megjelenítve. Ha tehetem, válaszolok is rá :) Köszönöm!