Felrobban

Nem tudom, hogyan önthetném papírra. Ilyenkor egyszerűen csak üresnek érzem magam. Egy buroknak, ami semmit sem tartalmaz. Semmi értékeset. Ilyenkor azon gondolkodom, mit ért, ami eddig volt, s vajon meddig tart az, ami még csak lesz. Kapok-e még esélyt, hogy tartalmat adjak a csomagolás mögött rejlő űrnek?

Keserű kacaj
tölti be a teret.
Ilyenkor hol vagy?
Merre késel?

Ölelj karodban
Ne eressz
Csak tarts
S bizalommal etess.

Mit mondjak? Mit mondjak, hogy ne sértselek, s mégis elűzzelek? Hogy lehet ilyesmit bárkinek megmondani? Miképp közöljem, hogy már teher vagy? Hogy nehezen visellek? Hogyan kínozzalak kegyesen?
Vagy már mindegy? Már nem számít? Hogy is szoktad mondani?

Leszarom.

Nem érdekel.

Erre nekem legutóbb kiszaladt a számon:

Az a te bajod.

Francokat. Az az én bajom. Az én bajom, mert engem érdekel. S mindig az sérül, aki szívét és lelkét teszi bele. Aki törődik.
Hallgatnom kellett volna rád, Szattim. Mégha már nem is tekinthetlek a sajátomnak. Már nincs jogom hozzá. Nincs jogom hozzád, ahogy hozzá sem. Hallgatnom kellett volna rád, amikor azt mondta, nem szabad a szívemet adnom mindenbe. De az nekem nem megy. Nem tudok így élni. Képtelenség. Személytelen. Az nem én volnék. Nekem csak alázattal megy. Alázattal és őszinte szenvedéllyel. Különben megakad a fogaskerék. Piszok kerül bele, kavics, megakad, s felrobban.